Mi maradt a KATA után? A KATA nélkül maradt vállalkozók előtt több választási lehetőség is áll anyagi lehetőségeiktől függően: vállalkozói jövedelemadózás, átalányadózás, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egyszerűsített foglalkoztatás, önálló tevékenység és munkaviszony létesítése, Bt-ként, KKT-ként pedig kisvállalati, valamint társasági adózás jelenthet alternatívát. De pontosan milyen szabályai vannak az egyes adónemeknek? Kinek melyiket éri meg választani? Ennek…
Az ekho egy olyan adózási forma, amit kizárólag egyes meghatározott foglalkozások művelői választhatnak – főként a művészet, média és sport területén tevékenykedők –, ha van olyan bevételük is, ami után az általános szabályok szerint fizetik meg a közterheket. Ha a magánszemély nyugdíjas, akkor esetében ez a szabály nem alkalmazandó.
A vonatkozó törvény (2005. évi CXX. törvény) tételesen, FEOR-szám megadásával sorolja fel, hogy kik vehetik igénybe ezt az adózási lehetőséget. Fontos, hogy csak akkor választható az ekho szerinti adózás, ha ezen foglalkozások gyakorlásakor az adózó a mű elkészítésének folyamatában alkotó jelleggel vesz részt, viszont nem előírás, hogy az ekho szerint adózni kívánó magánszemély egyben egyéni vállalkozó is legyen.
További fontos kitétel, hogy amennyiben egy magánszemély az ekho szerinti adózást választja, a vele munkaviszonyra, vállalkozási tevékenységre, megbízásra szerződő kifizető, munkáltató is kötelessé válik az ekho alkalmazására (kivéve, ha a magánszemély átvállalja a kifizetőtől az őt magát és a kifizetőt terhelő ekho megállapítását, bevallását és megfizetését).
A sportolókat leszámítva az ekho szerinti adózás felső korlátja 60 millió Ft (ha az így adózni kívánó magánszemély általános szabályok szerinti jövedelme legalább a minimálbért eléri).
Az ekho szerint adózó magánszemélynek csak a 15% ekho-t kell megfizetnie (a nyugdíjasnak minősülő magánszemélynek ráadásul csak 9,5%-ot). A kifizetőt az ekho-alap összege után 13% ekho terhelte, amelyet azonban pont a KATA adózásból kiesők miatt eltöröltek. Egyéb adóteher az ilyen bevételek után nem merül fel.
Fontos szabály ugyanakkor, hogy KATA adózó nem választhatja ezt az adózási formát.

Milyen tevékenységekre alkalmazható az EKHO?
2123 Telekommunikációs mérnök
- Akusztikus mérnök
- Audiotechnikai mérnök
- Hangmérnök
- Televíziós műszaki adásrendező
2136 Grafikus és multimédia-tervező
2627 Nyelvész, fordító, tolmács
- Filmszöveg fordító
- Lírai művek fordítója
- Műfordító
- Prózai és drámai művek fordítója
2714 Kulturális szervező
- Producer (kulturális)
- Produkciós menedzser (szórakoztatóipar)
2715 Könyv- és lapkiadó szerkesztő
2716 Újságíró, rádióműsor-, televízióműsor-szerkesztő
123 Telekommunikációs mérnök
- Akusztikus mérnök
- Audiotechnikai mérnök
- Hangmérnök
- Televíziós műszaki adásrendező
2136 Grafikus és multimédia-tervező
2627 Nyelvész, fordító, tolmács
- Filmszöveg fordító
- Lírai művek fordítója
- Műfordító
- Prózai és drámai művek fordítója
2714 Kulturális szervező
- Producer (kulturális)
- Produkciós menedzser (szórakoztatóipar)
2715 Könyv- és lapkiadó szerkesztő
2716 Újságíró, rádióműsor-, televízióműsor-szerkesztő
2719 Egyéb kulturális és sportfoglalkozású (felsőfokú képzettséghez kapcsolódó)
- Művészeti tanácsadó
- Zenei konzulens, tanácsadó
2721 Író (újságíró nélkül)
2722 Képzőművész
2723 Iparművész, gyártmány- és ruhatervező
2724 Zeneszerző, zenész, énekes
2725 Rendező, operatőr
2726 Színész, bábművész
2727 Táncművész, koreográfus
2728 Cirkuszi és hasonló előadóművész
2729 Egyéb alkotó- és előadó-művészi foglalkozású (felsőfokú végzettséghez kapcsolódó)
3122 Villamosipari technikus (elektronikai technikus)
- Koncert-fénytechnikus
- Koncert-színpadtechnikus
3145 Műsorszóró és audiovizuális technikus
- Filmstúdió technikus
- Hangmester
- Hangrestaurációs technikus
- Hangstúdió-technikus
- Hangtechnikus
- Képtechnikus
- Rögzítéstechnikai technikus
- Stúdiótechnikus
- Videótechnikus
- Zenei technikus
3711 Segédszínész, statiszta
3712 Segédrendező
3714 Díszletező, díszítő
3715 Kiegészítő filmgyártási és színházi foglalkozású
3719 Egyéb művészeti és kulturális foglalkozású
5211 Fodrász
- Színházi fodrász
- Színházi parókakészítő
5212 Kozmetikus
- Maszkmester
- Sminkes
- Sminkmester
- Színházi kikészítő
7212 Szabó, varró
- Jelmez- és alkalmiruha-készítő
- Színházi varró
7213 Kalapos, kesztyűs
- Színházi fejdíszkészítő
7217 Cipész, cipőkészítő, -javító
- Színházi cipész
Szakképzett edző, sportszervező, -irányító (FEOR-08 2717): Abban az esetben, ha valaki rendelkezik a jogszabályban meghatározott képesítésekkel, szakképzettséggel.
Hivatásos sportoló, sportmunkatárs, sportszakember: Amennyiben magánszemélyként sportszövetséggel fennálló jogviszonya keretében sporttevékenységgel kapcsolatos közvetlenül vagy közvetetten feladatokat lát el és rendelkezik a szükséges képesítésekkel, szakképzettséggel.
Magyarországon nyilvántartásba vett nemzetközi sportszövetség által foglalkoztatott magánszemély: Itt érdemes tudni, hogy akkor vonatkozhat a devizában szerzett bevételre, ha nem kizárólag Magyarországon dolgozik az illető.
